2008. május 7., szerda
zavar
A tegnapi nap - erkölcsi mélypont. Na de túl kell lépni rajta. Délelőtt ismét írtam egyet a munkahelyen, ennek sem tudtam ellenállni, meg kellett írnom a véleményemet május 8-ról. Ezzel talán tettem valami jót. Már akinek. Igazság, magyarság. Ma érettségi, gyermekem, diákjaim. Az év legszebb időszaka ez, tavasz, egyre több szabadidő, zűrzavaros évvége, már legalábbis másnak. Több, mint száz érettségi dolgozat! De emellett van idő. És egy teljesen szabad délután. Jó lenne felhasználni, éspedig a csajozásra. Tegnap azon töprengtem, mi célom van, miután a gyerekeim felnőnek. Jó, sose nőnek fel. Meg jön az egyetem, el kell őket tartanom, de ez már nem olyan, mint régen. Persze most megvalósíthatnám önmagamat. Azt próbálom, de rossz vége lesz. A másik, hogy a karrierről is lemondhatok, én itt már nem futok be egyik pályámon sem úgymond karriert, de jobb is. Így szabadabb vagyok, változtathatok. Nagy kérdés, hogy hazavigyem-e a dogákat vagy ne? Lehetséges továbbá, hogy valami ismerős rátalál erre a blogra, és felismer. Pl. egy családtag. Na pl. a szingliknek ebben is előnyük van, ezért lehetnek ők "őszinték", mert kisebb a lebukás esélye. És lebukás esetén, ha egyáltalán lebukhatnak, sem szakad rájuk az ég. Elmegy a nő, a pasi, oszt kész. Lelki trauma legfeljebb. DE itt minálunk anyagi és egyéb következmények is vannak. Mindegy, úgysem értik. Nem tudom, milyen irányba vigyem el a blogot: személyes legyen, amiben elmondom a "titkaimat", már legalábbis egy részüket, vagy közösségi, magyar irányba vigyem, és olyan legyen, mint pl. a bombagyár. És akkor híres lehetnék. Vegyes lesz, illetve ahogy az élet hozza.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Kötelező tán
1) blogot írni
2, hazudni annak akivel együtt élünk?
Egyáltalán honnan a francból veszed azt az ostobaságot, hogy ha két ember nem házas, de együtt él és szétválik, annak nincsenek anyagi következményei?
Tisztázzunk már valamit gyorsan: te ennyire tudatlan vagy ennyire álszent vagy?
Megjegyzés küldése