2008. június 9., hétfő
Buli
Ha, ha ha ha! Június 6-án ill. 7-én éjszaka győzelmet arattam, kirúghatnak, de a csajok az enyémek! Jó, csak egy volt, de az remek volt! Már ezért megérte nak menni. Buli, ivászat,stb. Majd rosszullét, hányás, másnaposság...! De ha csak ez lenne az életemben, biztos unnám, kell a többi, az a rész, amikor hasznos vagyok, vagy azt hiszem legalábbis, család, munka stb. Meggondoloandó, hogy ne folytassam-e, habár akkor is, most is azt érzem, nem kéne még egyszer találkozni vele, nem érdemes folytatni, bonyodalmas, és rövidesen...
2008. június 1., vasárnap
Győzelem
Mi a szarért foglakozom és a pedagógusok helyzetével, vagy a haza sorsával, meg a palesztonokéval, vagy egyáltalán bárkiével? Ez nem trendi. A trendi, ha csak a saját dolgommal törődöm. Jól betanítottak erre amazok. Na de a lényeg, hogy kutyám, Panci első lett, fajtagyőztesként a tacskók közt!!És ennek tényleg nagyon de nagyon örülök. /De ettől még megírtam ezt a pedagógusnapi izét. El is küldtem, de itt semmiből sem lesz botrány./ A kutyám csodálatos, erre szavak sincsenek.
pedagógus-nap
Pedagógusnapra - köszöntő helyett
Jómagam jó húsz éve állok a katedrán, és kevés hamisabb és haugabb "ünnepet" tudok elképzelni, mint a pedagógusnapot. Amikor a tanárokat semmibe veszik, kiröhögik, tekintélyük, társadalmi presztizsük a nullával egyenlő, fizetésük semmire sem elég, és most még testi épségük is veszélybe került, jobb, ha nem magasztaljuk a "nemzet napszámosait" ezen az egyetlen napon. A tanárokat a kommunista rendszer tette gerinctelen, végrehajtó hivatalnokokká, és fosztotta meg értelmiségi rangjuktól. A rendszerváltásnak nevezett fordulat a pedagógusok helyzetén tovább rontott. A politikusok minden választás előtt ledarálták az "oktatás stragtégiai ágazat" című szöveget, aztán tovább süllyedt az oktatás színvonala. A gyerekek egyre butábbak és kezelhetetlenebbek, a tanárok egyre szegényebbek, a pedagóguspálya presztizse még tovább csökken. Valójában a legtöbb iskolában felbomlott a rend, és teljes anarchia uralkodik. Nevelésről már lassan szó sincs. Ha valakinek pénze van, akkor esetleg egy elitiskolába járathatja gyermekét, ahol még talán megtanítják valamire. Hogy nevelik-e, az kérdéses.
Az évtizedek óta zajló kontraszelekció eredményeképp sajnos sok a tudatlan, hozzá nem értő, rossz pedagógus. Mert hát immár évtizedek óta nem a legtehetségesebbek mennek erre a pályára. Sőt, ma már az is kell, hogy az ember házastársának, vagy szüleinek sok pénze legyen, hogy eltartsa a tanárként dolgozó családtagot. Aki ebből próbál megélni, kénytelen másod-harmadállásban dolgozni, noha persze kétségtelen, ez a munka tényleg teljes embert kíván. Fáradtan, anyagi gondoktól gyötörve nem lehet színvonalasan tanítani, illetve az ember kénytelen-kelletlen hanyagolja az egyre duzzadó adminisztratív teendőit. Netán nem ír tanmenetet, vagy nem írat dolgozatot. Vagy ha írat, azt nem javítja ki. Mindebből előbb-utóbb botrány kerekedik, és az igazgató, ha nincs benne megértés a másodállásban gürcölő kolléga iránt, halálra gyötri az illetőt. Aki előtt két út áll. Az egyik, hogy lelkiismeretesen elvégzi minden feladatát, köztük a számtalan hülye, értelmetlen, fölösleges feladatot is, amit a elképesztően ostoba oktatási "szakemberek" ötlenek ki. Ez esetben valóban éjszaka fog dolgozatot javítani, vagy óráira felkészülni, csakhogy 40 éves kora körül szívinfarktusban elhalálozik. A másik lehetőség a gazdag szülőket/házastársat nélkülöző pedagógus előtt, hogy "lazán veszi a dolgokat", óráira nem készül, tanmenetet nem ír, stb. Ez esetben előbb-utóbb taccsra teszik a szerencsétlent. De kirúgni nem könnyű még egy pedagógust sem, az ember évekig húzhatja akár úgy is, hogy az igazgató és összes helyettesei, sőt az egész oktatási bürokrácia a kiirtásán fáradozik. Gyengébb idegzetű kollégák ebben a fázisban idegileg tönkre is mehetnek, én viszont ezt nem ajánlom. Végtére is humorosan is felfogható ez az egész abszurd magyar világ. Mindenesetre meg tudom érteni, ha valaki erre az "erkölcstelen" és "tanárhoz méltatlan" második útra lép, mert hát miért is kellene egy ifjonti lelkesedés hevében padagógussá lett embertársunknak szívinfarktusban meghalni csak azért, mert aljas gazemberek tönkretették, gyarmati sorba döntötték, szétlopták az országot, az ifjúságot pedig a szemét médiájukkal lezüllesztették és elvadították?
Természetesen lehet pályát is változtatni, ha éppen lenne hova menni. De nem nagyon van. Mindenestre tény: a hócipőm tele van a hülye oktatási rendeletekkel, az évente változó és elrémisztően ostoba kétszintű érettségivel, a posztjukért és a majdani nyugdíjukért remegő, de a kollégákat rendszeresen erkölcsileg is kioktató igazgatókból, a holocaust megemlékezésekből, a hazug és a gyerekeket hergelő médiákból, a neveletlen és műveletlen szülőkből, a gyáva, gerinctelen és önző kollégákból, akik tanár létükre a szolidaritás szó jelentését sem ismerik, és még saját érdekeikért sem mernek kiállni, elegem van a NAT-ból, és a betarthatatlan tanmenetekből, a gazdsasági igazgatók diktatúrájából, a 5 ezer forintos jutalmakból, a sok értelmetlen papírmunkából, egyszóval elegem van az egész lezüllesztett, tönkretett magyar oktatási rendszerből, amely pedig val aha a legkiválóbb volt Európában.
Jómagam jó húsz éve állok a katedrán, és kevés hamisabb és haugabb "ünnepet" tudok elképzelni, mint a pedagógusnapot. Amikor a tanárokat semmibe veszik, kiröhögik, tekintélyük, társadalmi presztizsük a nullával egyenlő, fizetésük semmire sem elég, és most még testi épségük is veszélybe került, jobb, ha nem magasztaljuk a "nemzet napszámosait" ezen az egyetlen napon. A tanárokat a kommunista rendszer tette gerinctelen, végrehajtó hivatalnokokká, és fosztotta meg értelmiségi rangjuktól. A rendszerváltásnak nevezett fordulat a pedagógusok helyzetén tovább rontott. A politikusok minden választás előtt ledarálták az "oktatás stragtégiai ágazat" című szöveget, aztán tovább süllyedt az oktatás színvonala. A gyerekek egyre butábbak és kezelhetetlenebbek, a tanárok egyre szegényebbek, a pedagóguspálya presztizse még tovább csökken. Valójában a legtöbb iskolában felbomlott a rend, és teljes anarchia uralkodik. Nevelésről már lassan szó sincs. Ha valakinek pénze van, akkor esetleg egy elitiskolába járathatja gyermekét, ahol még talán megtanítják valamire. Hogy nevelik-e, az kérdéses.
Az évtizedek óta zajló kontraszelekció eredményeképp sajnos sok a tudatlan, hozzá nem értő, rossz pedagógus. Mert hát immár évtizedek óta nem a legtehetségesebbek mennek erre a pályára. Sőt, ma már az is kell, hogy az ember házastársának, vagy szüleinek sok pénze legyen, hogy eltartsa a tanárként dolgozó családtagot. Aki ebből próbál megélni, kénytelen másod-harmadállásban dolgozni, noha persze kétségtelen, ez a munka tényleg teljes embert kíván. Fáradtan, anyagi gondoktól gyötörve nem lehet színvonalasan tanítani, illetve az ember kénytelen-kelletlen hanyagolja az egyre duzzadó adminisztratív teendőit. Netán nem ír tanmenetet, vagy nem írat dolgozatot. Vagy ha írat, azt nem javítja ki. Mindebből előbb-utóbb botrány kerekedik, és az igazgató, ha nincs benne megértés a másodállásban gürcölő kolléga iránt, halálra gyötri az illetőt. Aki előtt két út áll. Az egyik, hogy lelkiismeretesen elvégzi minden feladatát, köztük a számtalan hülye, értelmetlen, fölösleges feladatot is, amit a elképesztően ostoba oktatási "szakemberek" ötlenek ki. Ez esetben valóban éjszaka fog dolgozatot javítani, vagy óráira felkészülni, csakhogy 40 éves kora körül szívinfarktusban elhalálozik. A másik lehetőség a gazdag szülőket/házastársat nélkülöző pedagógus előtt, hogy "lazán veszi a dolgokat", óráira nem készül, tanmenetet nem ír, stb. Ez esetben előbb-utóbb taccsra teszik a szerencsétlent. De kirúgni nem könnyű még egy pedagógust sem, az ember évekig húzhatja akár úgy is, hogy az igazgató és összes helyettesei, sőt az egész oktatási bürokrácia a kiirtásán fáradozik. Gyengébb idegzetű kollégák ebben a fázisban idegileg tönkre is mehetnek, én viszont ezt nem ajánlom. Végtére is humorosan is felfogható ez az egész abszurd magyar világ. Mindenesetre meg tudom érteni, ha valaki erre az "erkölcstelen" és "tanárhoz méltatlan" második útra lép, mert hát miért is kellene egy ifjonti lelkesedés hevében padagógussá lett embertársunknak szívinfarktusban meghalni csak azért, mert aljas gazemberek tönkretették, gyarmati sorba döntötték, szétlopták az országot, az ifjúságot pedig a szemét médiájukkal lezüllesztették és elvadították?
Természetesen lehet pályát is változtatni, ha éppen lenne hova menni. De nem nagyon van. Mindenestre tény: a hócipőm tele van a hülye oktatási rendeletekkel, az évente változó és elrémisztően ostoba kétszintű érettségivel, a posztjukért és a majdani nyugdíjukért remegő, de a kollégákat rendszeresen erkölcsileg is kioktató igazgatókból, a holocaust megemlékezésekből, a hazug és a gyerekeket hergelő médiákból, a neveletlen és műveletlen szülőkből, a gyáva, gerinctelen és önző kollégákból, akik tanár létükre a szolidaritás szó jelentését sem ismerik, és még saját érdekeikért sem mernek kiállni, elegem van a NAT-ból, és a betarthatatlan tanmenetekből, a gazdsasági igazgatók diktatúrájából, a 5 ezer forintos jutalmakból, a sok értelmetlen papírmunkából, egyszóval elegem van az egész lezüllesztett, tönkretett magyar oktatási rendszerből, amely pedig val aha a legkiválóbb volt Európában.
2008. május 29., csütörtök
Helyzetjelentés
Ma is itthon, a kutyával. A kutyán itt különös hangsúly van, mert ha ő nincs, esetleg nem vagyok itthon. No meg az internet. Ha az sincs, akkor sem. Megvan egy cikk, egy másik is, amit viszont nem merek elküldeni, mert az igazságot csak névtelenüllehet elmondani de rájöhetnek. Gyötör az allergia, a kutya nagy haver, suliban botrány, de nem megyek be, új csaj a láthatáron, de az üzenetre nem válaszolt, talán nem jó a telefonszám. Iwiw-et pedig nem nézi meg. Nem baj, Di Angeló módszerét követem, bár azért azt teljesen nem lehet követni. Régi csaj nem akar találkozni. Nem baj, elvagyok így is. Elképesztő különbség van a médiák megrajzolta kép, és aközött a kép közt, ami a blogok olvasása nyomán rajzolódik ki. Irakról fogok írni, a valóságos iraki ellenállásról. Nagyszerű nép, hogyan lehet, hogy az USA nem volt képes uralma alá hajtani őket? Bezzeg mi magyarok...
Fanatizmus?
The other day, someone said to me "You know something - you really are a fanatic Iraqi"...hoping that he would hurt my feelings.
Tell you what, I walked away feeling 10 inches taller.
Of course I am a fanatical Iraqi. My country has been agonizing for 18 years to the total indifference of the world. My country is totally defaced, turned into a hideous monster. My country is totally destroyed, totally destroyed...
From the sanction years and its utter misery and struggles to the present occupation by a so-called "great democracy". An occupation by the mightiest military power on earth, and again to the total indifference of the world.
Millions dead, millions exiled, millions orphaned, millions widowed, millions maimed for life and you don't want me to become a "fanatic" Iraqi ? Ha!
If need be, I will invent fanaticism all over again. I will re-define it for you - my Iraqi version. I will reconstruct the concept and give you a whole new perspective on what fanaticism is. Sure I am a "fanatic" about Iraq.
Some of you people brush off this occupation and remind yourself and me of Vietnam. Crap, pure crap. Vietnam is nothing compared to this. Vietnam took place in a bi-polar world.
Others liken it to the Israeli occupation. Again, we witnessed in 5 years what the Palestinians witnessed in 60. We are actually competing with the Palestinians as to the amount of dead and refugees this occupation manages to produce. And we are competing with the walls too. Who's got more walls and more ghettos.
But at least the EU and a few NGO's visit occupied Palestine and conduct enquiries into human rights violations...or try to. In Iraq no one visits us.
A "fanatic" - Yes I am. A terrible, horrible "fanatic."
When one is abandoned the way we have been. When one has been forgotten the way we have been. When we have been shelved on the side, so as not to ruffle your sensitivities and your political correctness, yes we become "fanatic" Iraqis.
When for 18 years, we've done nothing but pick up pieces and hang in there, when for 18 years your bombs and your silence has overpowered our cries, yes we become "fanatic" Iraqis.
When our libraries, universities, schools, books...have been burnt to ashes and our kids have forgotten how to read and write, we become "fanatic" Iraqis.
When our brains are murdered one by one - from our academics, to our scientists, to our artists and singers and we learn that you keep our brains in jars as war trophies, we become "fanatic" Iraqis.
When our riches are plundered, our homes in ruins, our museums looted, our ancient tablets trampled on and smashed, our history erased and falsified, we become "fanatic" Iraqis.
When our hospitals are in total shambles, when we knock on doors and can't find work, when we have to beg for an entry visa or a residence permit, when we are shunned, ridiculed, considered a burden, pushed away, humiliated, we become "fanatic" Iraqis.
When we see our elders begging in streets, our women with no food, our men tortured, our daughters turned to prostitutes and our children trafficked and sold, we become "fanatic" Iraqis.
When we can't even visit our loved ones either in cemeteries or in prisons, cemeteries and prisons - so packed, so filled, so anonymous, we become "fanatic" Iraqis.
When our fields have been deserted, a barren land or turned into poppy fields into poppy fields with Iranian seeds. When our rivers are drying up and our trees chopped off, dead. When our sky is reeking with radiation and the air we breath is riddled with uranium, we become "fanatic" Iraqis.
When we see you cheering every single "resistance" in the world, but ours, ours - made of resisting bodies and souls, forged by the fire of your weapons.
When we hear your heated debates and revolutionary hot zeal and feel your ice, cold winds blowing our way, we become "fanatic" Iraqis.
And when you finally hand us, on a golden platter, to the most backward, racist, chauvinist, whore around - remaining a "fanatic" Iraqi, becomes an obligation, a duty, a must.
A "fanatic" Iraq is what I am. You can consider my being a "fanatic" Iraqi -- as my flag, my book, my song and my seal.
A "fanatic" Iraqi is what we've got left when everything else has been forcefully ripped away from us, when everything else has gone and vanished...and no one, absolutely no one, will be able to take that away...from us, from me.
Painting: Iraqi artist, Qais Al-Sindi, 2007.
Posted by Layla Anwar at 2:54 AM
Tell you what, I walked away feeling 10 inches taller.
Of course I am a fanatical Iraqi. My country has been agonizing for 18 years to the total indifference of the world. My country is totally defaced, turned into a hideous monster. My country is totally destroyed, totally destroyed...
From the sanction years and its utter misery and struggles to the present occupation by a so-called "great democracy". An occupation by the mightiest military power on earth, and again to the total indifference of the world.
Millions dead, millions exiled, millions orphaned, millions widowed, millions maimed for life and you don't want me to become a "fanatic" Iraqi ? Ha!
If need be, I will invent fanaticism all over again. I will re-define it for you - my Iraqi version. I will reconstruct the concept and give you a whole new perspective on what fanaticism is. Sure I am a "fanatic" about Iraq.
Some of you people brush off this occupation and remind yourself and me of Vietnam. Crap, pure crap. Vietnam is nothing compared to this. Vietnam took place in a bi-polar world.
Others liken it to the Israeli occupation. Again, we witnessed in 5 years what the Palestinians witnessed in 60. We are actually competing with the Palestinians as to the amount of dead and refugees this occupation manages to produce. And we are competing with the walls too. Who's got more walls and more ghettos.
But at least the EU and a few NGO's visit occupied Palestine and conduct enquiries into human rights violations...or try to. In Iraq no one visits us.
A "fanatic" - Yes I am. A terrible, horrible "fanatic."
When one is abandoned the way we have been. When one has been forgotten the way we have been. When we have been shelved on the side, so as not to ruffle your sensitivities and your political correctness, yes we become "fanatic" Iraqis.
When for 18 years, we've done nothing but pick up pieces and hang in there, when for 18 years your bombs and your silence has overpowered our cries, yes we become "fanatic" Iraqis.
When our libraries, universities, schools, books...have been burnt to ashes and our kids have forgotten how to read and write, we become "fanatic" Iraqis.
When our brains are murdered one by one - from our academics, to our scientists, to our artists and singers and we learn that you keep our brains in jars as war trophies, we become "fanatic" Iraqis.
When our riches are plundered, our homes in ruins, our museums looted, our ancient tablets trampled on and smashed, our history erased and falsified, we become "fanatic" Iraqis.
When our hospitals are in total shambles, when we knock on doors and can't find work, when we have to beg for an entry visa or a residence permit, when we are shunned, ridiculed, considered a burden, pushed away, humiliated, we become "fanatic" Iraqis.
When we see our elders begging in streets, our women with no food, our men tortured, our daughters turned to prostitutes and our children trafficked and sold, we become "fanatic" Iraqis.
When we can't even visit our loved ones either in cemeteries or in prisons, cemeteries and prisons - so packed, so filled, so anonymous, we become "fanatic" Iraqis.
When our fields have been deserted, a barren land or turned into poppy fields into poppy fields with Iranian seeds. When our rivers are drying up and our trees chopped off, dead. When our sky is reeking with radiation and the air we breath is riddled with uranium, we become "fanatic" Iraqis.
When we see you cheering every single "resistance" in the world, but ours, ours - made of resisting bodies and souls, forged by the fire of your weapons.
When we hear your heated debates and revolutionary hot zeal and feel your ice, cold winds blowing our way, we become "fanatic" Iraqis.
And when you finally hand us, on a golden platter, to the most backward, racist, chauvinist, whore around - remaining a "fanatic" Iraqi, becomes an obligation, a duty, a must.
A "fanatic" Iraq is what I am. You can consider my being a "fanatic" Iraqi -- as my flag, my book, my song and my seal.
A "fanatic" Iraqi is what we've got left when everything else has been forcefully ripped away from us, when everything else has gone and vanished...and no one, absolutely no one, will be able to take that away...from us, from me.
Painting: Iraqi artist, Qais Al-Sindi, 2007.
Posted by Layla Anwar at 2:54 AM
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)